Mondják, hogy az egyesbe már nem kell bemenni. A beteg annyira rosszul van, hogy már nem számít. Benyitok a teával. Förtelmes szag csap meg, a látvány visszataszító. Öntudatlanul szuszog egy lény az ágyon. Teát már nem fog inni, az biztos. Vissza kell jönnöm később. Tálca nélkül, minden nélkül, csak úgy, ahogy vagyok. Egyedül van, senki […] Tovább

Dorka néni sárgában fekszik. Madárcsontú, szépséges. Ősz haja hullámos a fején, alig van ereje, és egyelőre nem tudom, mit szeretne. Azt mondták, legfeljebb napjai vannak hátra. De inkább kevesebb. Az ágya mellé ülök, és nem vagyok benne biztos, hogy jó neki, ha ott vagyok. Abban sem, hogy az ellenkezőjét szeretné: hogy elmenjek. Talán ő sem […] Tovább

Végre magunkra hagytak. Csak néhány perc, de akkor is. Mi van? Műtét, most. Nem komoly, rutin, de már ne menjek haza a vizsgálatról. Most megcsinálják. Azonnal. Ne aggódjak, hamar megy majd a gyógyulás. Csak néhány papír. Itt és itt kell aláírni. Van kockázat, ez természetes. De nem fog megtörténni. Ez a legrosszabb verzió. Némely nagyobb […] Tovább

Infúzió a karjába vezetve, a rudat a kezében tartja, felemelve a földtől viszi a ráakasztott zacskókkal együtt a nővérek felé, nem nekitámaszkodik vagy húzza maga után, mint ahogy itt általában szokás. Vörös, hosszú haja lobog, magas, erős, izmos, hatalmas – mint egy viking olyan. Nézem, ahogy távolodik, és nem bírom levenni róla a szemem. Olyan […] Tovább

Sosem tudom előre, hogy be merek-e menni. Azt mondják, haldoklik, azt mondják, nincs sok hátra. Spriccelnek el tőle az emberek. A nővért kérdezem, neki már nincs tennivalója, bekötötte az infúziót. Jó, ha megyek mondja, de ne aggódjak, nem olyan fontos, ennek a nőnek már mindegy, nem érzékel. Talán ez az utolsó három napja, vagy az […] Tovább

Nem tudom, csak szeretem. Nem tehetek róla, hogy valakit hamarabb és jobban megszeretek, mint másokat. Úgy magyaráz, olyan vidáman, telitöltötték élettel. Szereti, ha hallgatják, szereti, ha ott vagyok. Rövid ujjú pólót visel, feszül a nagy testén, és mutatja a karját, a balt, amelyiket begipszelték. Elesett, tiszta véraláfutás a teste, főleg a keze. Száraz a bőre. […] Tovább

Ég a szeme. Úgy, mint a vallási fanatikusoké, az őrülteké, a megőrülni készülőké, azoké, akiknek egy ügyük van, de nagyon, amiért mindent megtesznek. Nagy az a szem, tüzes, betegesen akar valamit. Elbizonytalanodok. Csuknám már az ajtót, és mennék, de mégsem tudom, mit tegyek. „Maradjak?”, kérdezem. Vállat von, „ha akar”, mondja. Leülök. Nézem. Várom. Megindul. Nincs […] Tovább

Az első alkalommal történt, hogy az egyik szobába belépve megláttam egy embert. Tea volt nálam, megkérdeztem, kér-e, ő nemet intett. Megláttam az arcát. Nem a ráncait vagy a sárgásbarna bőrét, hanem őt. Segíteni szerettem volna, vagy csak beszélni vele, mert kíváncsi voltam rá, de nem volt rám szüksége. Apámra emlékeztetett. Nem tudtam elfelejteni. Másnap és […] Tovább

Rájöttem, hogy rettegek a haláltól. Baromira nem akarok meghalni, pedig lehet, hogy holnap megtörténik. Vagy most. Vagy holnapután. Mennyi lehet még hátra? Mit tudok még tenni? Lesz időm felnevelni a gyerekemet? Tudok még életet adni, tudok még írni, tudok még élni? Nem akarok foglalkozni ezzel, hagyjuk a témát. De állandóan itt van. Itt van velem […] Tovább